„Tiszteld őseidet, mert rajtok keresztül nyertél életet és örököltél Istent és Hazát.”

(Wass Albert)

FEJEZETEK A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNELMÉBŐL 

895
„Verecke híres útján jöttem én…”
A magyarok bevonulása a Kárpát-medencébe – A honfoglalás, letelepedés kezdete

A honfoglalás a magyarság egyik legfontosabb eseménye, amely több szakaszban zajlott. Először a Keleti-Kárpátok hágóin és Erdély felől a Tiszántúl és az alföldi területek elfoglalása történt meg. Bár a Dunántúl megszerzése nehéznek ígérkezett a magyarok számára, a Tisza vidék könnyen meghódítható területnek számított, hiszen itt csupán szlávok, avarok és más töredék népelemek éltek. E vidéken egy érdekes és máig ismeretlen etnikum nyomai is felfedezhetők voltak, akiket a történettudomány ma griffes-indás népnek nevez, sajátos motívumaik miatt. Ezt a népet László Gyula (1910-1998) Széchenyi-díjas magyar régész-történész, képzőművész és egyetemi tanár olyan magyarokkal azonosította, akik már 670 körül a Kárpát-medencébe települtek. Ez az ún. kettős honfoglalás elmélete.

A magyarok Árpád fejedelem vezetésével a Vereckei-hágón keresztül vonultak be a Kárpát-medencébe. A lassan átvonuló magyar törzseket nomád besenyők támadták hátba. Ennek következtében több különböző hágón át vonult be a magyarság.

A honfoglalás 895-ben kezdődött, és 900-ban fejeződött be. Ez idő alatt több győztes csata eredményeként az egész Kárpát-medence a magyarok birtokába került.

A magyarok korai történelméről csak ősi mondák maradtak fenn. Ilyen monda Ménrót fiainak, Csaba királyfinak, a csodaszarvasnak, a turulmadárnak mesés, szép története.

Arany János: Rege a csodaszarvasról (részlet)

„Száll a madár, ágrul ágra,

Száll az ének, szájrul szájra;

Fű kizöldül ó sirhanton,

Bajnok ébred hősi lanton.

Vadat űzni feljövének

Hős fiai szép Enéhnek

Hunor s Magyar, két dalia,

Két egytestvér, Ménrót fia.”

907
„Hiszen legyőzték ők, a nagy frank sereget…”
A magyar seregek győzelme Pozsonynál – Pannónia visszaszerzése

907. július 4–5-én vívták meg a magyar seregek a pozsonyi csatát, amely a korai magyar történelem egyik legnagyobb győzelmével zárult. A Magyar Nagyfejedelemség felmorzsolta a Keleti Frank Birodalom támadó hadseregét. A pozsonyi csata lényegében szentesítette a honfoglalást, egyúttal megalapozta a magyar történelem közép-európai folytatását.

A győzelem után 123 évig nem indult újabb támadás nyugatról hazánk felé. A pozsonyi csata a magyar hadtörténet egyik legfontosabb győzelme volt, melyet őseink elsősorban a reflexíjnak, és nomád harcmodoruknak köszönhettek. Az ellenségeink nem ismerték sem a fegyver hatékonyságát, sem a magyarok taktikáját, ezért túlerejük dacára könnyű prédának bizonyultak a törzsszövetség erői számára. Ez a csata szilárdan biztosította helyünket Európa közepén, sőt a 10. század legerősebb katonai hatalmává tette hazánkat a kontinensen. A győztes csata lehetővé tette a későbbi erős magyar királyság kialakulását, a kelet-európai hegemóniánk megteremtését, majd a virágzó Árpád-kor után, a magyar nagyhatalom megszületését.

Ezt követően 907 és 927 között már a távoli országok felé is irányultak támadások. 933 és 970 között a kalandozások lezárulása, majd az államalapítás időszaka következett.

Deák-Sárosi László: A pozsonyi csata, 907 – eposz (részlet)

„Háromszoros erővel

Jöttek, mint Nagy Károly császár

Egy évszázaddal korábban.

Megsemmisítettük őket

Istennek s Árpádnak hadával.

 

Elesett itt Theotmár,

Luitpold és Sieghard herceg,

S tizenkilenc bajor főúr.

Megírják-e a krónikák?

Megőrzi úgyis az énekünk.

Tudja meg a nagy világ,

Míg csak magyar él e Földön,

Ide ellenség ne jöjjön,

Országunk itt fog virulni

Ezerszáz évig és még tovább!”

 

1222
„Hosszas tanácskozás után a király és ország egyetértésével költ ama híres Végezés, melyben mind a népnek jussai világosban magyaráztatnak, mind a királyi fölségé meghatároztatnak.”
Az Aranybulla királyi oklevél kiadása – A nemesség jogainak rögzítése

Az Aranybulla az a neves, arany függő pecséttel ellátott királyi oklevél, melyet 1222. április 24-én Székesfehérváron adott ki II. András Árpád-házi király, és 1848-ig alapjaiban rögzítette a magyar nemesség kiváltságait és jogait.

Az Aranybulla 31 cikkelyének egyik része a király korábbi pénzügyi és birtokpolitikájára vonatkozott. Az ide tartozó cikkelyek tiltották az idegenek részére történő további birtokadományozásokat, és a bárki részére történő méltóság és hivatalhalmozásokat. Az Aranybulla legfontosabb másik része rögzítette a bárók és főként a szerviensek, azaz a király szabad szolgáinak jogait. A jogok közt fő helyet foglalt el, az egészen 1848-ig érvényben lévő nemesi adómentesség, és a szerviensek szolgálati birtokainak örökbirtokká nyilvánítása. Az Aranybulla szabályozta a nemesek hadba vonulását is, és előírta, hogy a nemes saját költségén csak a király szavára, és csak akkor köteles hadba vonulni, ha az országot külső támadás éri. A rendelet királyi betartását az ellenállási záradék garantálta, mely kimondta, hogy a nemesek a hűtlenség vétke nélkül ellenállhatnak, ha a király az Aranybulla rendelkezéseit megszegné. Az Aranybulla történelmi jelentősége, hogy 600 évre szabályozta a nemesség és a szerviensek jogait.

Várady Endre: Az Aranybulla emlékezete (részlet)

„Nem pusztít e honban

többé már az önkény,

gátat szabott néki

Aranybulla törvény.

 

Aranybulla fénye

évszázadokon át

ragyogta országunk,

szolgálta a hazát.”

 

1301
„Az Árpád-ház utolsó aranyágacskája…”
Az Árpád-ház kihalása – A vegyesházi magyar királyok korának kezdete

III. András uralkodása (1290-1301) a rivális bárókkal folytatott harcokkal telt el. Ellenfeleivel szemben András részben a főpapságra, részben a kialakuló nemességre igyekezett támaszkodni. Ezzel újabb lökést adott az ún. rendiség kifejlődésének, amely az 1298-as pesti országos gyűlésen már teljes valójában mutatkozott meg. A hatalmi egyensúly megteremtése egyelőre azonban hosszútávon nem sikerült. 1301. január 14-én, amikor III. András fiúutód nélkül hunyt el, beköszöntött az ún. interregnum időszaka (1301-1308). A tartományurak saját jelöltjeiket próbálták trónra juttatni. A trónkövetelők mindegyike az Árpádok női ágából származott. A trónharcok miatt anarchia uralkodott az országban. 1308-ban a délvidéki bárók által támogatott Anjou Károly Róbert (1308-1342) kezébe került a hatalom. Őt fia, I. (Nagy) Lajos követte a trónon (1342-1382), aki apja politikáját igyekezett folytatni, igen jelentősek az 1351-ben hozott törvényei (ősiség, kilenced, úriszék). Halála után lánya Mária uralkodott (1382-1387), majd annak férje Luxemburgi Zsigmond (1387-1437) lett a király, aki később a német-római császári pozíciót is betöltötte. Ez az időszak már a Török Birodalom hódító törekvéseinek a korszaka, amelynek megállításában a magyar állam központi szerepet vállalt. Ekkor tűnt fel Hunyadi János, akinek kormányzósága idején kezdődött a legnagyobb magyar törökellenes küzdelem.

Remete Farkas László: Gesta Hungarorum et Magyarorum (részlet)

„Karobertó, országszerte, Főuraknak hadát verte

Ki rá támadt, felkoncolta, Vagyonukat elkobozta.

Nagybirtokot visszavette, Kincstár javát megnövelte

Érdemeket jutalmazta. Várat, földet – ranghoz adta,

Tekintélyét megnövelte, Al-Duna részt visszanyerte.

Havaselvét már nem bírta, De gyepűit megtartotta.

Így történt, hogy magyar népe, ’Mely szóratott széjjel-szerte,

Erős, gondos királyt kapott, Aki jogot, békét adott.”

 

1456
„Csillag tűnt fel, fényes csillag,..”
A magyarok győzelme Nándorfehérvárnál a török hadak felett – Hunyadi János legnagyobb katonai sikere

A Magyar Királyság a 15. század közepére meglehetősen zűrzavaros állapotba került. Ekkor választották Hunyadi Jánost kormányzóvá. Ráadásul ebben az időszakban egyre fenyegetőbb veszélyt jelentett a Török Birodalom folyamatos támadása. 1456-ban a török megindult, és ostrom alá vette Nándorfehérvárt. A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik jelentős eseménye, amelynek során 1456. július 4–21. között a keresztények (magyarok és szerbek) Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán nagy túlerőben levő ostromló seregével szemben. Majd a védőkhöz 10 ezer katonájával időközben csatlakozó Hunyadi János vezetésével, Kapisztrán János 30–35 ezer keresztesével közösen július 22-én, a vár melletti csatában legyőzték a törököket.

A nagy győzelem adta lehetőséget Hunyadi János később nem tudta kiaknázni, mivel a haditáborban dúló pestisjárvány őt is elérte, és 1456. augusztus 11-én Zimonyban elhunyt. A nándorfehérvári diadal azonban közel 70 évre távol tartotta a Török Birodalmat Magyarországtól és Európától. A déli harangszó pedig, amelyet III. Calixtus pápa még 1456. június 29-én rendelt el a Nándorfehérvár elleni török támadás kivédésére irányuló könyörgésként, a diadal után a győzelem jelképe lett. 1456 óta Nándorfehérvár a hősiesség, az akarat, az összefogás győzelmének jelképe.

Janus Pannonius: Hunyadi Jánosnak, Mátyás király atyjának sírfelirata

„Pannonföld bástyája, török had mennyköve, János

Álmodik itt, ha ugyan fedheti sír röge őt.

Mert ahogyan Belgrádnál győzött volt a pogányon:

Lett a halálon is úr, s látta meg élve a mennyt.

Ős Capitóliumot koszorús diadalmenet élén

Sok hős járta be – ám égbe csak ez maga szállt.”

(Csorba Győző fordítása)

 

1458
„Bontja a szent lobogót, viszi Mátyás a török ellen…”
Hunyadi Mátyás uralkodásának kezdete – Az erős magyar állam megteremtése

Hunyadi Mátyás (1443-1490) hatalomra jutása nem örökösödési úton valósult meg, emiatt különösen nagy szüksége volt a társadalom elfogadására. Trónra kerülését (1458) követően nem sokkal átütő erejű reformokat hajtott végre. Politikai céljainak biztosításához elsőként az állami bevételek növelésére volt szükség, ezért biztos alapokra helyezte a gazdaságot. Mátyás újjászervezte az államháztartást. Az összes addigi adót eltörölte, és az új adót nem portánként, hanem háztartásonként szedték, nemcsak a telkes jobbágyoktól, hanem a zsellérektől és a jobbágytelken ülő nemesektől is. A legfontosabb adó a rendkívüli hadiadó lett. Ezen intézkedések megteremtették a fejlett zsoldossereghez – a híres Fekete sereg – szükséges anyagi hátteret. Mátyás a török elleni harcot családi örökségnek tekintette. 1463-ban bevette Jajcát, 1476-ban elfoglalta Szabácsot. Erre a két erősségre alapozta az újonnan kiépített és megerősített déli végvárvonalat. 1479-ben Kinizsi Pál győzelmet aratott Kenyérmezőnél a betörő törökök felett. Mátyás távoli célja volt a német királyi cím megszerzése. Ennek elérése érdekében elfoglalta Sziléziát és Morvaországot, az 1480-as évek közepén pedig támadásokat indított Ausztria területére, és 1485-ben bevette Bécset. Hunyadi Mátyást okkal nevezik az egyik legnagyobb magyar uralkodónak, hiszen hadvezéri stratégiája, belpolitikai reformjai mind korszakalkotónak tekinthetők. Ezen kívül kiemelkedő az a kulturális örökség is, amelyet hátrahagyott. Mátyás udvara az európai reneszánsz és humanizmus egyik fellegvára lett, a Corvináknak nevezett több ezer kötetes könyvtára szintén európai hírűvé tette.

Mátyás dinasztiát akart alapítani. Az ország nagyurait föleskette törvénytelen fia, Corvin János támogatására. Halála után azonban hatalmi harcok kezdődtek, melyből Jagello II. Ulászló került ki győztesen.

Antonio Bonfini: Mátyás király budai palotája

„Épített paloták, öntött szobrok, remek ajtók hirdetik,

ó Mátyás, nagyszerű szellemedet.

Sok diadalt nyertél, neved nem enyészik. Örökké

őrzi érc, márvány, virtusod és a betű.”

(Geréb László fordítása)

 

1613-1629
„Ó vajha, avagy ne született, avagy örökké élt volna!”
Erdély aranykora – Bethlen Gábor fejedelemsége

Bethlen Gábor (1580–1629) erdélyi fejedelem (1613–1629), I. Gábor néven megválasztott magyar király (1620–1621), a 17. századi magyar történelem egyik legjelentősebb személyisége. Pályafutása kezdetén híven szolgálta Báthory Zsigmondot, Székely Mózest, Bocskai Istvánt és Báthory Gábort, majd amikor ez utóbbi a Habsburgokkal akart szövetségre lépni, szembefordult vele, és magát választtatta fejedelemnek. Uralkodása alatt megszilárdította Erdély helyzetét, az ország gazdasága (új bányákat nyitott, aranypénzt veretett) és kulturális élete egyaránt fejlődésnek indult. Ezt az időszakot általában „Erdély aranykora” néven ismerik. Sikeresen erős központi hatalmat alakított ki. Gyulafehérvári udvarát politikai és művelődési központtá fejlesztette, ugyanitt 1622-ben református főiskolát is alapított. Támogatta a magyar diákok külföldi tanulmányait, azaz a peregrináció mozgalmát, főleg a polgári fejlődés élén járó Hollandiában és Angliában. Külföldről zenészeket, festőket, táncosokat és egyéb művészeket hívott be. Gyulafehérvári központjába itáliai mestereket hív építettek reneszánsz stílusú palotát. A könyvtárfejlesztést szolgálta a gyulafehérvári nyomda alapítása, illetve a már működő debreceni, brassói nyomdák támogatása. Ezekben a nyomdákban a hitvitázó iratok, prédikációgyűjtemények, bibliai könyvek magyarázatai mellett az államigazgatást segítő kiadványok is megjelentek. Nemcsak magyar, de német, latin, szlovák, sőt román nyelven.

Bethlen kiváló hadvezér és diplomata volt. Hadseregének fegyverzeti és szervezeti elmaradottságát ügyes haditervekkel ellensúlyozta, katonai akcióit a meglepetésre és gyorsaságra építette. Mindhárom Habsburg-ellenes hadjáratát Erdély számára előnyös békével tudta lezárni. Bethlen Gábor 1629. november 15-én hunyt el Gyulafehérváron.

Reményik Sándor: Az álorcás magyar (részlet)

„Előre két lépés, meg vissza három,

Kettő kelet, kettő nyugat felé:

Az ördögökkel kellett cimborálni

Látszatból néha, – mindíg Istenért!

 

Ő lett az új, álorcás magyar,

A kérdező: Ki látott engemet?

Az alkudozva is félelmes úr,

A hajlongva is töretlen gerinc.

Messze maradtak Mátyás csúcsai,

De Erdély épült az álarc alatt

S a magyar mérleg egyensúlya lőn

Világ-súlyok vak zuhanása közt.”

 

1703-1711
„Hazánk szentje, szabadság vezére…” Rákóczi Ferenc szabadságharca a Habsburg abszolutizmus ellen – Az újkori magyar szabadságeszmény megszületése

II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) neve szorosan összefügg az általa 1703-ban indított Rákóczi-szabadságharccal, melyben a teljes állami függetlenséget kívánta visszaszerezni a Habsburg Birodalomtól. E célnak megfelelően választották Erdély és Magyarország vezérlő fejedelmévé. A Rákóczi-szabadságharc a magyar történelem egyik legjelentősebb szabadságharca volt, amelyben II. Rákóczi Ferenc vezette a kurucokat a Habsburg uralom ellen. Bár a harc végül kudarcba fulladt, a nemzeti öntudatot erősítette, és Rákóczi emléke ma is él. A szabadságharc idején Magyarország lakossága jelentős társadalmi összetartásról tett tanúbizonyságot, amely a mai napig példaértékű.

1711. február 21-én II. Rákóczi Ferenc elhagyta Magyarországot, miután a felkelés a szatmári béke felé közeledett. Rákóczi nem fogadta el a béke feltételeit, amelyek ugyan biztosították a nemesi jogokat, de nem garantálták a Habsburg-ellenes függetlenségi törekvések teljesítését. Ezért Lengyelországba, majd Franciaországba, végül Törökországba menekült, ahol élete végéig emigrációban élt. Távozása a szabadságharc végét és a Habsburg-uralom megszilárdulását jelentette Magyarországon.

Rákóczi többet jelent a magyar nemzet történelmi arcképcsarnokának egyik alakjánál. A magyar szabadság örök jelképe, aki a fényes karrier helyett a szolgálatot választotta. Erkölcsi tartása, az övéiért mindent feláldozó odaadása példa ma is mindannyiunk számára.

Petőfi Sándor: Rákóczi (részlet)

„Hazánk szentje, szabadság vezére,

Sötét éjben fényes csillagunk,

Oh Rákóczi, kinek emlékére

Lángolunk és sírva fakadunk…”

 

1848
„Talpra magyar, hí’ a haza…”
A magyarok forradalma és szabadságharca az osztrákok ellen – A magyar nemzeti identitás alapvetéseinek megjelenése

Az 1848-as forradalom és szabadságharc történelmi előzménye a Habsburg önkényuralommal szemben ébredező magyar nemzeti gondolat, amely egyre nagyobb önállóságot követelt hazánknak. A magyar nyelv használatának vágya (1848-ig a latin és a német voltak Magyarország hivatalos nyelvei) a tudomány, az oktatás, a művészetek és a politika területén is összekapcsolódott a függetlenségi törekvésekkel. A politikai változásokat sürgető folyamatok társadalmivá fejlődtek: Magyarország polgári átalakulásának születésnapja lett 1848. március 15-e.

Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc a magyar nemzettudat, identitás alakulásának egyik legfontosabb eseménye. Rendkívüliségét növeli, hogy 1848 egész Európán végsöprő forradalmi hullámának egyetlen tartós, szabadságharcba, jelentős katonai sikereket is felmutatni képes fegyveres ellenállásba torkolló történése volt. A végül csak az orosz beavatkozás miatt elbukó szabadságharchoz kapcsolódó hősies és tragikus események szinte mitikus távlatú történetekké formálódtak nemzeti emlékezetünkben.

Wesselényi Miklós, Kölcsey Ferenc, Lovassy László, Vasvári Pál, Jókai Mór, Széchenyi István, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Eötvös Pál, Battyhány Lajos, Irinyi János és József, Nyáry Pál, Görgei Artúr és az aradi vértanúk: erőt adó hősök, akik a haza és haladás eszméit valóban szem előtt tartva, akár életük árán is küzdöttek a magyar szabadságért.

Petőfi Sándor: Nemzeti dal (részlet)

„A magyar név megint szép lesz,

Méltó régi nagy hiréhez;

Mit rákentek a századok,

Lemossuk a gyalázatot!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

 

Hol sírjaink domborulnak,

Unokáink leborulnak,

És áldó imádság mellett

Mondják el szent neveinket.

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!”

 

1920
„S tőből levágott kezek fájdalma a tájban…”
A trianoni békediktátum – Magyarország területeinek megcsonkítása

A trianoni békediktátum a magyar nemzet történelmének egyik legnagyobb tragédiája. Az első világháborús vereség következtében a hazánkra mért büntetés súlyos következményekkel járt.

1920. június 4-én a versailles-i Nagy-Trianon kastélyban aláírt szerződés, ami leginkább diktátum volt, nagy mértékben megváltoztatta Magyarország és a Kárpát-medence sorsát. Az első világháborút követően a győztes hatalmak által meghatározott békefeltételek drámai hatással voltak a magyar nemzetre, gazdaságilag, kulturálisan egyaránt. Az ország területének kétharmadát és lakosságának több mint felét elvesztette. Az első világháború kitörésekor Magyarország területe 282.870 négyzetkilométer volt, a trianoni békediktátum ebből 62.937 négyzetkilométert ítélt Csehszlovákiának, 20.956 négyzetkilométert Szerbiának. 102.787 négyzetkilométer jutott Romániának, ez egymagában nagyobb terület annál, amennyit Magyarország megtarthatott: az osztrákok annektálta 5055 négyzetkilométer híjával összesen 91.114 négyzetkilométert.

A szerződés következményei máig meghatározzák a régió geopolitikai és társadalmi viszonyait. Magyarország elvesztette jelentős területeit, köztük Erdélyt, Felvidéket, Délvidéket és Kárpátalját. Több millió magyar került a határokon kívülre, kisebbségi sorba kényszerítve.

Trianon emléke azonban nem csupán a veszteségről és a fájdalomról szól, hanem az összetartozásról, a megmaradásról és az újjáépítésről is.

Juhász Gyula: Trianon (részlet)

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

 

1956
„Mindig új élet lesz a vérből…”
A magyarok forradalma és szabadságharca a szovjet kommunista diktatúra ellen – A pesti és vidéki srácok hősies, emberfeletti küzdelme

Az 1956-os forradalom és szabadságharc, Magyarország népének sztálinista terror elleni lázadása és a szovjet megszállás elleni harca volt, amely az 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményévé vált. A forradalom 1956. október 23-án vette kezdetét a budapesti diákok békés tüntetésével, később átterjedt az egész országra, majd november 11-én Csepelen ért véget a fegyveres felkelők ellenállásának leverésével.

Az október 23-i budapesti tömegmegmozdulás a kommunista pártvezetés ellenséges reakciójára és a véres sortűzre válaszul fegyveres forradalommá nőtt, amely október 30-án győztesen zárult a pártház elfoglalásával. Ennek eredményeként a kormány lemondott, a szovjet csapatok kivonultak, és megkezdődött az ország demokratikus átalakulása.

A forradalom leverése után azonban következett a brutalitás és a megtorlás. Több tízezer magyar hagyta el az országot, és a forradalom résztvevőit tömegesen börtönözték be, majd sokukat kivégezték. Az események a Kádár-korszakban ellenforradalomként voltak bélyegezve, de a rendszerváltás után az 1956-os események hivatalos értékelése megváltozott. 1989. október 23-a óta ez a nap kettős nemzeti ünnep Magyarországon, az 1956-os forradalom kitörésének napja és a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának napja. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc résztvevői példát mutattak a világnak, reményt adtak a diktatúra súlya alatt szenvedőknek, és legfőképpen a nemzet egységéről tettek tanúbizonyságot.

Fónay Jenő: Kaposvár szülötte, halálraítélt
1956. november 4. (részlet)

„Álmodtam én fényről

győzelemről

ragyogásról

a sugárzó fényben boldogságról

álmodtam még akkor is

mikor már… sejtettem a végét,

 

mikor még nem láttam elejét

a lánctalpas szörnyeknek…

bár hírlett már hogy jönnek… özönlenek.”

 

DR. KOVÁCS EMŐKE TÖRTÉNÉSZ